Melyek azok az érzelmi, mentális állapotok, amelyek szerepet játszanak a lelki állóképességben?

  • Lelki nyugalom
  • Fizikai ernyedtség
  • Félelemmentesség
  • Energia, tetterő
  • Optimizmus
  • Öröm
  • Könnyedség
  • Spontaneitás
  • Éberség
  • Fókuszálás

A kiemelkedő teljesítmény előfeltétele, hogy erőfeszítéseinket a célra összpontosítsuk, és ellenálljunk minden figyelemelterelő csábításnak. A kiemelkedően teljesítők esetében azonban ez az összpontosítás nem tudatos erőfeszítés eredménye. Sokkal inkább a nyugalom és az eszményi teljesítményállapotra jellemző pozitív energiák elegyének terméke. Ebben az esetben a fókusz magára a tevékenységre irányul.

  • Magabiztosság

Az eszményi teljesítményállapotra jellemző magabiztosság nem több és nem kevesebb, mint az a mély meggyőződésed, hogy képes vagy megfelelni a kihívásoknak. Ez lehetővé teszi, hogy nyugodt maradj olyan körülmények között is, melyek egyébként pánikot, idegességet, dühöt vagy görcsös feszültséget váltanak ki benned.

  • Pontos érzelem és cselekvéskoordináció

Ez annak a tudata, hogy uralkodni tudsz magadon, irányítani tudod a külső hatásokra adott válaszaidat. Nem vagy a körülmények passzív áldozata. Nem irányíthatod tetszésed szerint a külső történéseket, de irányítani tudod az eseményekre adott érzelmi válaszaidat.