Avagy ki nyer ma?
És ez nem játék és muzsika 10 percben. Mondhatnám tyúk/tojás dilemmának. Miről is akarok most szólni? Arról, amit látunk manapság. És nem csak mi, hiszen nem magányos harcosként osonunk az éjszakában, hanem számos tanácsadó barátunk, vezető ismerőseink, barátaink véleményét is ismerve, azokkal közös platformon állunk.
Szervezetfejlesztés. Ez így leírva a Napnál világosabb értelemmel bír. Ha leülünk egy olyan emberrel, akinek köze van hozzá, és megkérdezzük mit ért alatta, akkor adekvát választ kapunk. Az Ő szempontjai szerint. Más személy más értelmezést ad, az Ő szempontjai szerint. Azaz ahány ház, annyi megközelítés. Szakirodalom bőven van, de nagyobb részt elméleti segítséget nyújt. A tanácsadói megközelítés is sokféle lehet, és aki azt mondja hogy az ő módszere az üdvözítő, annak a saját szempontjából igaza lehet, nagyobb képet képet nézve azonban nem.
A pandémia hihetetlen mentális és fizikai károkozása után itt lenne a lehetőség, hogy a megváltozott munkaerőpiac, a megváltozott dolgozói magatartás, magának a munka világának totális felbolydulásának érájában az ember is megváltozni képes szemlélettel közeledjen a szervezeti kérdésekhez. Mert mi forradalminak érezzük a helyzetet. Kontár történelmi emlékeink szerint forradalmi helyzetről akkor beszélünk, amikor az uralkodó osztály már nem képes vezetni az alattvalói osztályt, és az alattvalói osztály már nem akarja, hogy vezessék. Kicsit cizelláltabban fogalmazva a világ most visszarendeződik a pandémia előtti módszereibe, rendszereibe és megközelítésébe. És nem veszi észre, hogy a világ megváltozott. Az embereket már nem lehet úgy vezetni, mint a pandémia előtt, de a vezetők és menedzserek megpróbálják. Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben nem célravezető, hiszen vannak iparágak, szervezetek, ahol nincs mód a változtatásra. Ahogy arról beszélünk, hogy felborult a munkaerőpiac, úgy a vezetés/menedzselés is megborult. Nem tett jót a hosszú bezártság, nagyon kevesen jöttek ki belőle jól. Már a pandémia lerázása is mentális kihívás. Mi még a mentális kihívás? Az, hogy a körmösöm elköltözött és lemondta az időpontjaimat, az, hogy a hétvégére bejelentkezett az anyósom/apósom, az, hogy az oviban kétnapos felújítás van és nem tudok mit kezdeni a gyerekkel, az, hogy a Fradi leikszelt a Gyirmóttal (szívszélhűdéses meccsen 2:1 a Kisvárda ellen), és a srácokkal söröznénk bánatunkban, de vidékre kell mennem.
Az emberek nem feladatvégző robotok, nem biodíszletek, hanem érző, és mentálisan is érzékeny emberek. Egy mentálisan megterhelő pandémia után itt van a mentálisan megterhelő posztkovid szarakodás. Most lehetne nekirugaszkodni, újraalakítani dolgokat, de nem. Süllyedünk vissza, mintha 2019 nyara után 2022 ősze következne. Ugyanazokkal a módszerekkel próbálnak cégek működni. Az innovatíbbjai bevezették a hibrid munkavégzést, de az is halottnak a csók, ha a régi menedzsment módszerekkel operálnak. A parancsuralmi rendszer falai megrepedtek.
Továbbra is feladatvégeztetés folyik. Nagyon (túlságosan nagyon) kevés vezető, menedzser fogja fel a vezetői létét emberek segítőjeként, a túlnyomó többség rabszolgáztatja beosztottjait, hogy naggyá tegyék őt. Biztos lesz közfelháborodás, hogy de nem. Ja, de. Még ha azt mondjuk, hogy a vezető vezessen, a menedzser feladatot menedzseljen, akkor is emberekkel kell dolgozniuk, akiket meg kell érteni, akiknek segíteni kell, akiknek lehetőségeket kell kínálni, azaz emberként kezelni. A ló túloldalára sem kell esni, de az esetek többségében az emberek meghálálják ezt a megközelítést. És még egy: ez nem a HR igazgató vagy HR osztály feladata. A tőled függő emberek vezetése személyes feladat. És a tiéd.
Bizonytalanabb a jövő, az biztos. Van, akinek nagyon, van, akinek kevésbe. Van aki ezt tragédiának fogja fel, van, aki lehetőségnek. És itt van a kutya elásva. Sok vezető a tettek mezejére lépett, nagy elhatározásokkal indult be a lezárások elmúltával. De egy fecske nem csinál nyarat, és a felszín alatt továbbra is ott vannak azok a rianások, amelyek átmentődtek 2019-ből. És azzal nagyon nehéz mit kezdeni. Lehet tréning programokat bevezetni, lehet a KPI megbeszéléseket átstrukturálni, lehet hibrid munkahelyeket létrehozni, de a rianások ott vannak. Ott vannak az vezető agyában. Mert tudják, mi számukra a kihívás. És az emberek is nyugtalanok, mert bizonytalanságot éreznek. Szóval a vezetőnek fáj a feje, mert tudja melyek az igazi problémák, a munkatársak megérzik azt a dilemmát, és emiatt bizonytalanok. Ebben a helyzetben kell a mentális tabula rását valóra váltani. Hosszú beszélgetésekben megérteni az emberek motivációit, lehetőségeket, opciókat nyújtani azoknak, akiket át kell (kéne) helyezni, a jövőképet nem szlogenekbe passzírozni, a vállalati kultúrát meghatározni és a szervezet minden szintjén beszivárogtatni, a jövőképet ebbe illeszteni. A nyílt és őszinte kommunikáció, a személyes vezetői megbeszélések szükségesek, hogy az emberek megértsék és elfogadják azt a dinamikát, amit a mostani, megváltozott helyzet okoz.
Az emberekkel dolgozó vezető és menedzser mentor kell legyen, egyenesen belső coach, hiszen van mit egyeztetni, mert az új körülményekhez való alkalmazkodás folyamatos, dinamikus szervezeti átalakulást, fejlődést igényel. Igényel? Követel!
Vezetők, menedzserek! Arccal az emberek felé, de fél szemmel figyeljétek a külső hatásokat, lehetőségeket és a jövőkép felé haladást! És sok sikert mindenkinek! Vezető barátaink, akik ebben a szellemben dolgoztok, gratulálunk Nektek, és mindenben támogatunk benneteket! Hajrá, most kell a lovak közé csapni!
